Az MNB ma publikált határozatában tizenhárommillió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - olvasható a jegybank közleményében.
A K&H Bankcsoport 2019 első félévében 26,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami 9%-os éves növekedést jelent egyszeri tételektől tisztított, összehasonlító alapon; a K&H Biztosító nettó eredménye pedig 2019 első félévében 2,7 milliárd forint volt, ami éves összehasonlításban 19% os növekedésnek felel meg - derül ki a bankcsoport sajtóközleményéből.
A hazai vállalkozásokra szinte egyáltalán nem jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti - derül ki a K&H legfrissebb felméréséből.
A K&H e-bank és K&H mobilbank szolgáltatásban átmenetileg kimaradások tapasztalhatóak - írta ma reggel a K&H Bank a netbanki belépő oldalán, és erről tájékoztatnak a mobilbanki bejelentkezőnél is. Azóta megoldották a problémát, és közölték, technikai okok miatt tervezett leállás jön a netbanknál és a mobilbanknál, illetve K&H e-posta, K&H elektronikus postaláda, K&H bankkártya, ATM, K&H POS és VPOS, valamint K&H SZÉP kártya szolgáltatásokban.
A készpénzhasználat visszaszorítását, valamint mobilos alkalmazások fejlesztését célzó innovatív megoldásokat vár a fintechben érdekelt fejlesztőktől, startupoktól a K&H május 18-án tartandó K&H Innovathon nevű rendezvényén. Jelentkezni április 2-től lehet.
A KBC fejlesztést hajt végre a szlovákiai és magyarországi banki alaprendszerekben, ez a bank vezetősége által elfogadott ötéves digitális stratégia egyik fő eleme. A K&H alaprendszerét az ötéves program első két évig tartó fázisában cserélik le.
A K&H megnyitotta a második pénzforgalmi irányelvvel összhangban (PSD2) az új típusú szolgáltatók számára hozzáférést biztosító K&H fejlesztői portált és tesztkörnyezetet - olvasható a bank közleményében.
Idén októberben a KBC Csoport úgy döntött, hogy mégsem adja el a KBC Securities magyar fióktelepének lakossági értékpapír forgalmazási tevékenységét, hanem megtartja és a K&H Bankkal folytatják a tevékenységet. A döntés mögött húzódó érvekről, és arról, milyen változásokra számíthatnak az ügyfelek a jövőben, Herczku György, a KBC Securities vezérigazgatója beszélt a Portfolio-nak. A szakember kitért arra is, milyen esélyei vannak a további konszolidációnak a magyar brókerpiacon, és miért van az, hogy a magyar brókerdíjak általában magasabbak, mint más piacokon.
A K&H Bank 13,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2018 harmadik negyedévét, ami éves összehasonlításban 40%-os emelkedést jelent. A K&H Csoport 2018 első 9 hónapjában 45,1 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami ugyancsak 40%-os bővülésnek felel meg 2017 azonos időszakához képest. A nyereség növekedése elsősorban a magasabb üzleti volumeneknek, a magasabb ügyfélszámnak és a kedvező hitelezési költségeknek köszönhető - derül ki a K&H Bank friss közleményéből.
A KBC belga pénzügyi csoport az elemzők által vártnál jobb harmadik negyedéves nettó eredményről számolt be, miután sikerült a költségeket alacsonyan tartani és a biztosítási tevékenységből származó bevétel is nőni tudott.
Mától érhető el a K&H Banknál a teljesen online személyi kölcsön, így akár már az otthonunkból, mindössze néhány kattintással és egy videós azonosítással is tudunk hitelt felvenni. Nem szükséges a bank ügyfelének lennünk ahhoz, hogy teljesen online vegyünk fel kölcsönt. A pénzintézet új szolgáltatásához egy interneteléréssel, kamerával és mikrofonnal rendelkező eszközre van szükségünk. A CIB is rendelkezik online hiteltermékkel, ők is jelezték korábban, hogy ezt a lehetőséget kinyitják majd külsős ügyfelek előtt is, most úgy tűnik, a K&H megelőzte őket ebben.
A K&H mobilbankos alkalmazását aktívan használók száma idén február végén 130 ezernél járt, a mobilon bankolók körében a legnépszerűbb az átutalás és az egyenleglekérdezés. A K&H év végére már 180 ezer felhasználóra számít, és a mobiltárcás forgalomban is növekedés várható - derül ki a K&H Bank közleményéből. A mobilfizetésről és a mobilbankolásról a május 15-ei Financial IT and Disruptive technologies konferenciánkon is szó lesz.
Hosszú és viharos időszak következhet most a világ tőkepiacain, örülhet az, aki a következő években pozitív hozamot ér el - hangzott el a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciáján. Ilyen környezetben jó menekülőútvonalat jelenthetnek az abszolút hozamú alapok, de a stratégiájuk alapján hatalmas eltérés lehet ezeknek a hozamai között.
Pár perc alatt kizárólag mobilon igényelhető hiteltől kezdve, új érintéses banki mobiltárcán át videós számlanyitáson keresztül alaprendszer frissítésig rengeteg fejlesztés zajlott 2017-ben a magyar bankoknál. Emellett már van olyan bank is, ahol chatrobot fejlesztésen gondolkoznak, de a blockchain technológia és a mesterséges intelligencia is felkerült a hosszabb távú banki stratégiai fejlesztési irányok sorába. Idén a banki IT-részlegeken az azonnali átutalás mellett a GDPR-ra való felkészülés, illetve a PSD2 miatti további feladatok lesznek a középpontban, illetve a bankok is izgatottan várják, az MNB által is támogatott magyar fintech ökoszisztéma milyen újdonságokkal áll majd elő. Banki IT-körképünk következik.
A K&H bank mobiltelefonos fizetési megoldása novemberben indult el: az azóta eltelt egy hónap alatt 10 ezernél is több kártyát regisztráltak az ügyfelek, és több mint 35 ezer fizetéses tranzakciót hajtottak végre okostelefonjaikkal - derül ki a bank közleményéből.
A K&H Bank finanszírozza a BudaPart beruházás első ütemében készülő lakóházak fejlesztését. A BudaPart Otthonok első két - A és C jelű - lakóházára az építési engedély 2017. május 20-án emelkedett jogerőre.